„15 órától lehetett elfoglalni a szobát, de mi 13 órakor érkeztünk és minden további probléma nélkül beköltözhettünk, ami nagyon tetszett. A személyzet nagyon kedves volt. A San Simon Resort több épületből álló komplexum, és a bejelentkezéskor a Hotel Haliaetum épületét kell keresni. Az épület előtt általában nincs parkoló hely, és most sem volt, azonban a bejelentkezésig állhatunk a Haliaetum épület recepciós bejáratánál. Miután bejelentkeztünk, megtudtuk, hogy melyik épületben fogunk megszállni oda sorompós parkoló helyre be lehetett állni ingyenes parkoló volt biztosítva, itt már sok hely volt szabadon. A szoba felújított volt, tágas és tiszta, wifi, hűtőszekrény a szobában. A strand nagyon közel van a szálláshelyhez, , a reggeliző helység meg egy különálló épületben van gyönyörű kilátással a tengerre. A reggeli bőséges, Iszonyatosan finom étcsokis palacsinta volt a kínálatban. :-)”
Több mint 70 millió szállásértékelésünk van, és mindet hitelesített, valódi vendégek írták.
Hogy működik?
1
Foglalással kezdődik
Foglalással kezdődik
A szállásértékelés kizárólag a foglalást követően lehetséges. Az értékelések így csakis olyan vendégektől származnak, akik valóban megszálltak az adott szálláshelyen.
2
Utazással folytatódik
Utazással folytatódik
Vendégeink ellátogatnak a szálláshelyre és véleményt alkotnak többek közt a szoba kényelméről, az ellátás minőségéről és a személyzet segítőkészségéről.
3
Értékeléssel végződik
Értékeléssel végződik
A tartózkodás után vendégeink megosztják velünk tapasztalataikat. Mielőtt az értékeléseket megjelenítjük oldalunkon, ellenőrizzük azok hitelességét, és moderáljuk az esetleges obszcén tartalmakat.
Ha nálunk foglalt, és szeretne értékelést hagyni, kérjük, először jelentkezzen be.